Szülőházánál emlékeztek meg a 135 évvel ezelőtt született Markovits Rodionról
1884. július 15-én, kereken 135 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Kisgércén Markovits Jakab, vagy ahogyan sokan ismerik, Markovits Rodion. Ennek apropóján a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ az író szülőházánál megemlékezést szervezett.
Rodion Markovits munkásságát elsőként Felician Pop, az Északnyugati Írók Egyesületének elnöke méltatta, majd a Loredana Stirbu, a Cronograf Kör elnöke vette át a szót, a felszólalók sorát pedig Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa zárta. A szülőház jelenlegi tulajdonosával, illetve a helyi önkormányzat képviselőivel folytatott beszélgetés során felvetődött annak a gondolata is, hogy az épületet alakítsák át az észak-erdélyi zsidóság emlékházává, ezzel is hozzájárulva a terület kulturális turizmusának fellendítéséhez.
„Markovits a szatmári Református Főgimnáziumban érettségizett, majd Budapesten jogi doktorátust szerzett. Első írásait a Népszava, Az Est, Független Magyarország, Új idők közölte. Virrasztás c. szépirodalmi hetilapjának csak első száma jelent meg (1905). Az I. világháborúban orosz hadifogságba került (1915-22), ezalatt hadifogoly-lapok (Szibériai Újság, Amur Kurír, Kommuna) szerkesztője, belép a Vörös Hadseregbe, s a szibériai I. Nemzetközi Brigád komisszárja. Hazatérve Szatmáron ügyvéd, 1926-tól a kolozsvári Keleti Újság munkatársa, 1927-től a szatmári Szamos szerkesztője. Irodalmi sikerei alapján beválasztják a KZST tagjai közé (1927), és meghívják a Helikon íróinak marosvécsi összejövetelére (1929), ahonnan azonban hamarosan visszavonul. Egy ideig Budapesten élt, 1931-től 1939-ig a Temesvári Hírlap, 1945-től a temesvári Szabad Szó belső munkatársa, a bánsági magyar írók szervezetének elnöke.
Első kötete, az Ismét találkozom Balthazárral (1925) már jelzi a szerző szibériai élményforrását, amikor azonban a Keleti Újságban közzétett felhívására százával jelentkeztek adataikkal a volt hadifoglyok, a begyűjtött anyag felhasználásával megírt Szibériai garnizon (1927) "kollektív riportregény" váratlan hazai és nemzetközi sikert aratott. A művet Hatvany Lajos fordította német nyelvre, s hamarosan angol, finn, francia, holland, kínai, olasz, spanyol nyelvű kiadásra került sor, megelőzve Remarque, Renn, Glaeser, Hemingway, Kuncz Aladár és Arnold Zweig háborús regényeinek hullámát. Kevesebb feltűnést keltett a szibériai emlékezés folytatása, az Aranyvonat (1929), holott az művészileg egységesebb, s történelmi őszinteségében páratlanul korhű vallomás a hadifoglyok állandó lelki dilemmájáról világforradalmi hősiesség és emésztő honvágy között.
Az íróra nagy hatással volt a helikoni közösséghez való viszonya körül támadt éles vita. Meghívása miatt Gaál Gábor részéről erős támadás érte a Korunkban, mire elhárította a közeledést a baloldalról bírált marosvécsi író-csoportosuláshoz, sőt Micsoda falu Vécs? c. cikkében (Temesvári Hírlap 1932. aug. 7.) maga teregette ország-világ elé elhatárolódását, Dsida Jenő ezzel kapcsolatos nyílt levelére válaszolva pedig (A szent berek. Temesvári Hírlap 1932. aug. 24.) nyílt szakítását. A Korunk és a Helikon közé szorult író ezután gyermekkori élményeihez fordult vissza, és Sánta farsang (1933) címmel szinte szociográfiai hitelességgel mutatta be szülőfaluja román paraszti életét a háborús esztendőkben. Ugyanilyen valósághű az író emlékezése családjára és őseire az "avasi zsidókról szóló széphistóriák" groteszk elemekkel átszőtt kötetében (1941).
A könyvei mögött meghúzódó újságírói tevékenységre évtizedekkel halála után megjelent publicisztikai gyűjteménye, a Páholyból (1970) hívja fel a figyelmet. Már szatmári ügyvédeskedése idején írt bűnügyi beszámolói, majd "fameséi", melyek közül az Almafa az emberek között cíművel jelentkezett az Erdélyi Helikonban, nemkülönben a Temesvári Hírlap-beli riportok az író következetes demokratizmusát tanúsítják, amely szembehelyezi őt a 30-as években kerekedő fasizmussal. Magányos harcos, aki mint maga vallja "a kollektív menedékhelynek, a kávéháznak páholyából" figyeli és mutatja be a nyomor és munkanélküliség megpróbáltatásai közt szenvedő embert" -mutatja be Markovits Rodiont a Kriterion által kiadott Romániai Magyar Irodalmi Lexikon.
